Két évesek lettünk, mélyinterjú Anikóval a Barber World szakmai vezetőjével.

November 28-án Vasárnap két éves lett a Barber World, ennek fényében 27-én Szombaton megrendezésre került az esemény.

1. Hogyan készültetek, hogyan zajlott a Születésnap?

,,Ilyen eseményeknél, már hetekkel korábban megkezdjük a készülődést, a program összeállítását, étel és ital beszerzését, dekorációt, stb. Mindenképpen fontos, hogy időben eljusson az info a vendégekhez, hogy tudjanak tervezni. Mi staffok, reggel 9-re érkeztünk a shopba, hogy a 10:00 órai nyitásra minden a helyén legyen. Teltházzal üzemeltünk, 1-2 nem várt lemondás volt. Este 8 óráig tartottunk nyitva, majd 20:45-kor Facebook élőben sorsoltuk ki a Tombola nyerteseit. 3db All Inclusive utalvány talált gazdára, ami érdekes volt, hogy minden borbélynak 1-1-1 vendége lett a nyertes.”

2. Két évvel ezelőtt elhatároztad, hogy megnyitod a Barber World-öt Budapest belvárosában. Hogy érzed, mit gondolsz ma, így két év távlatában, számításaid szerint alakultak a dolgok?

,,Hazudnék, ha azt mondanám, hogy számításaim szerint alakultak a dolgok, két tényezővel nem számoltam nyitásunkkor. Az egyik egy világjárvány, ami megnyitásunk után körülbelül három-négy hónappal jelentkezett. A másik, hogy mivel nem éltem Magyarországon, nem ismertem pontosan, a hazai piacot, munkaerőpiacot. Írországban éltem és csak az ott szerzett tapasztalataimra tudtam hagyatkozni. Nem gondoltam, hogy ilyen kevés rutinos borbély van a szakmában, így sokkal nehezebb összehozni egy igazán vérprofi csapatot.”

3. Mi az, amit elvársz a kollégáidtól, ki a számodra megfelelő, rutinos barber?

,,Mint minden Barber Shop – nak megvan a profilja, kire építkezik, ki lesz a célközönsége vagy vendégköre. Mi a minőségre fektettünk nagy hangsúlyt. Számtalan vendég megfordul egy borbély üzletben, számtalan frizurával és kívánsággal. Egy rutinos borbélynak nem szabad, hogy kihívás legyen egy hosszú haj elkészítése, klasszikus hajvágás, egy skinfade (bőrátmenet), vagy éppen egy meleg törölközős borotválás. Mind ezen felül nem szabad elfelejteni, hogy szolgáltatók vagyunk, vagyis a vendég szerviz legalább ugyanolyan fontos, mint a szakmai ismeret. Tudni kell felismerni az adott helyzeteket, embertípusokat, ülhet a székünkben 70 éves úriember is és 4 éves gyermek is.”

4. Szigorú vezetőnek tartod magad?

,,Egyáltalán nem, én úgy jövök be minden nap dolgozni, mint barber. Mi egy csapat vagyunk, segítjük egymás munkáját, ugyanúgy én is felseprek mások után, ha van időm. Ha bárki szakmai segítséget kér, alázatosan segítek, nem egyszer volt olyan, hogy munka után akár éjfélig is bent maradtam, hogy segíthessek. Úgy gondolom, hogy aki részese a Barber World –nek pontosan tudja, hogy mit várok el tőle, mi a feladata, ezért nem érzem szükségét a pesztrálásnak. Én akkor örülök, ha mindenki jól érzi magát, elvégzi a dolgát és szeretettel jön be dolgozni. Sokszor bent maradunk munka után levezetjük a napot, átbeszéljük a történteket, ilyenkor inkább barátként ülünk le, mint sem vezetőként.”

5. Mi volt a legpozitívabb illetve a legnegatívabb pont a Barber World életében?

,,Igazából, nagyon negatív pont talán még sosem volt, ha mégis mondanom kellene valamit, akkor a szakember hiányt említeném. Tudom, hogy sokkal többen szeretnének eljönni hozzánk, igénybe venni valamennyi szolgáltatásunkat, viszont véges a kapacitásunk. Ez legbelül tulajdonosként frusztrál, viszont azt semmiképp nem szeretném, ha elindulna egy minőségi zuhanás. A legpozitívabb pont… talán itt sem tudnék kiemelni egyet a sok közül. Mindig voltak mérföldkövek, amiket átléptünk, ezek a mérföldkövek mindig megerősítettek abban, hogy jó úton járunk. Ilyen volt az első hónap, az első karácsony, az első csapatépítő, amikor kialakult a vendégkör, a rengeteg vendég visszajelzése, az első születésnap, vagy a mostani második születésnap.”

6. Mire vagy a legbüszkébb az elmúlt két év eredményeiben, mi a sikeretek titka?

,,A legbüszkébb a teljesítményre, a minőségre, hogy folyamatosan tudott növekedni a Barber World, világjárvány ide, vagy oda. Büszke vagyok mindazokra, akik szívvel-lélekkel hozzájárultak az elért eredményekhez. Hogy mi a siker titka? A sikerünk, titka az, hogy kitartottunk az alapelveink mellett, nyitásunk óta ugyanazzal a lendülettel, töretlenül és elhivatottsággal végezzük a munkánkat. Az, hogy soha nem adtuk és soha nem fogjuk lejjebb adni a színvonalat.”

7. Mik a következő célok/kitűzések az elkövetkezendő két évre tekintve?

Folytatjuk. Az elmúlt 2 év tapasztalatában, elmondhatom, hogy tudom, mit keresnek a vendégek. Sok ezer vendég megfordult a Barber World -ben, az a legfontosabb Ők mit mondanak, csakis így lehet képet alkotni egy Barber Shop – ról.

8. Volt-e bármi dolog az elmúlt két évben, amit megbántál, vagy másképp csinálnál, ha visszatekerhetnéd az időt?

,,Nem gondolom, hogy megbántam valamit, mindennek meg volt a maga oka, mit-miért tettem vagy döntöttem, ha voltak dolgok, amik nem úgy sikerültek, ahogy elképzeltem, tanultam belőle, ezekből a leckékből tudok építkezni.”

9. Nagyon sok ember/egyéniség megfordul a barber shop – ban. Mi volt a legviccesebb vagy legérdekesebb story az elmúlt két évben?

,,Minden nap történnek vicces dolgok, ezért is szeretem ezt a szakmát csinálni, mert nincs két egyforma nap. Az egyik vicces story nyitásunk után közvetlenül történt. Esti órákban belépett az üzletbe két külföldi srác, akik nem nagyon tudtak angolul beszélni és biztos legurítottak egy-két sört előtte. Az egyik srác kevés hajjal és kevés szakállal rendelkezett Ő kért egy teljes fej és arcborotválást, a másik srácnak dúsabb haja és nagy szakálla volt. Mikor a recepciós megkérdezte, hogy a barátja mit szeretne, mondta, hogy ugyan azt, mint Ő. Kétszer vissza is kérdeztünk, helyeselt. Maga a második srác nem érthette mi történik, mert nem beszélt angolul csak helyeselt. Elkészültek a borotválások és bármennyire is hihetetlen a második srác egy nagyon vastag üvegű szemüveget viselt, mely lekerült róla a szolgáltatás előtt. Mikor a barber megkérdezte, hogy tettszik-e jó lett-e, kérte a szemüvegét, majd mikor meglátta magát, teljesen kifakadt, mindeközben a haverja majdnem összeesett a nevetéstől. Végezetül jó szájízzel távoztak, de rendesen megtréfálta a barátját.”

Köszönjük, hogy elolvastátok, reméljük érdekesnek találtátok a kis történetünket, kicsit be is leshettetek a kulisszák mögé, hogyan is zajlanak a mindennapjaink. Ha szeretnétek a többi blog bejegyzésünket is elolvasni akkor görgessetek lejjebb az „További blogbejegyzésekhez”.

További blogbejegyzések

Barberként a Barber Worldben

Barberként a Barber Worldben

Kedves Kolléga! Ennek a blog bejegyzésnek most Te vagy a célközönsége. Bizonyára, ha itt vagy és olvasod most a sorokat, foglalkoztat a gondolat, hogy mi lenne, ha én is a csapat részese lennék? Milyen lehet az élet ebben a barber shop – ban?! Egy barber shop Budapest...

bővebben
Legfelkapottabb hajstílusok 2024ben

Legfelkapottabb hajstílusok 2024ben

Ebben a blog – ban összeszedtük a legnépszerűbb hajstílusokat, ami a mai barber shop – pok világában elérhető, hogy könnyebb legyen nektek a választás, illetve a kommunikáció a választott barber – rel. Fontos megjegyezni, hogy a képeken látható modelleknek nem biztos,...

bővebben
A mullet avagy – Sweet home Alabama!

A mullet avagy – Sweet home Alabama!

A visszatérő ‘80-as évek frizurája: A mullet, ami megosztó, vagány és kell hozzá önbizalom. Manapság a barber shoppok szakemberei napi szinten találkozhatnak a vendégek által gyakran kért hajvágási stílussal, a mullettel. A mullet frizura a ‘80-as évek...

bővebben